Lényege, hogy a vizet (adott esetben csapvizet) több lépcsőben előre megszűri, előkészítve a rendszer lelkét képező ozmózisos membrán számára. A membrán nem más, mint egy több rétegű tekercselt szűrő, olyan parányi pórusokkal, amelynek méretétől a baktériumok 1000-szer, a vírusok pedig 100-szor nagyobbak.
A fordított ozmózis elven működő háztartási víztisztító berendezés képes ellátni az egész családot tiszta, forrás minőségű ivóvízzel. A vezetékes vízből kiszűri a szennyeződések 95-97%-át, mint például az emberi szervezetre káros klórt, vegyszereket vagy gyógyszermaradványokat.
- Ionizálja a vizet
Az ionizálás röviden a következőt foglalja magába: A vezetékes víz áthalad egy kombinált szűrőn, amely már 0,1 mikron szűrési képességgel is hozzáférhető. Az így előállított víz egy kamrába kerül, ahol két elektromos áramra kapcsolt elektróda között halad át. A berendezés ezután a vizet két részre választja szabad elektronokban gazdag ionizált-lúgos vízre (pH 8-10) és savas vízre.
Az ionizált-lúgos víz szabad elektronjai révén antioxidáns tulajdonságokkal bír, azaz képes elektronokat átadni az öregedést siettető és a rákot támogató szabad gyököknek, ezáltal semlegesítve azokat.
Az ionizálási folyamat továbbá a víz szerkezetét előnyösebbé teszi azáltal, hogy a 12-13 molekula csoportosulásokba rendeződött vizet csökkenti 5-6 vízmolekula csoportosulásokra. Ezáltal a víz sokkal jobban szívódik fel, és hidratál, miközben szerkezete rendezetté, élővé válik.
Az így létrejött tisztított víz, valóban ideális víz lesz:
• mentes lesz a szennyeződésektől
• lúgosítja a szervezetet (pH 8-10 között)
• antioxidáns hatású, elektronokban gazdag (
ORP érték -50 és -550 mV között)
• 5-6 vízmolekula szerkezetű
=> jobban felszívódik, és sejt szinten hidratál
A fenti speciális háztartási víztisztító készülék ára: 49.900 Ft + szűrőcsere díj
Ha érdekel bővebb tájékoztatás erről a készülékről, töltsd ki a lenti nyomtatványt, és e-mail címedre elküldjük a részleteket!